2014. június 16. 08:00 - doggfather

Blade: Vampire Hunter #2

Figyelem! Az alábbi posztban részletesen kerül bemutatásra a Blade: Vampire Hunter 2-es száma. A tovább után óvatosan, Spoiler, Spoiler hátán!

1132109-blade_v1__2__2000_1____page_1.jpg

Bele a közepébe. Penge valamilyen barlang szerűségben üldözi az előző számban levágott kezű vámpírt és a kisrácot, aki segített neki. Az ősi vámpír is egy sötét helyen imádkozik, de legalábbis mantrázik valamit ősi vámpírnyelven. Sikeresen elő is hívja a Kaszást.

Egy rövid összefoglalóban a narrátorunk elmondja, hogy mi történt az első szám két részében, én nem ismétlem el, nézzétek meg inkább még egyszer. Érdekes szám ez, minden oldal felén rajta van a két szál, Penge és Saracen története. Olvasni, illetve ismertetni kicsit nehezebb, de nekem nagyon bejött ez a fajta történetmesélés.

A gyerek közben végre bemutatkozik, a (most már) félkarú nem vámpír, de nem is ember a Rank névre hallgat és bár megharapták valamiért nem vált vámpírrá, nem is él, de nem is halt meg. Azóta azonban a vámpírokat ő is ugyan úgy gyűlöli, mint Penge.

Közben az ősi vámpír Saracen a kaszás idézését tökéletesíti, elmondja neki, hogy mi változott a világban, hogy miben kérik a segítségét.

Penge azt állítja, hogy akkor őt is utálnia kell Rank-nak, hiszen ő is vámpír, de a gyerek (aki következesen Főnöknek szólítja Pengét) azt mondja, hogy nem az, csupán összezavarták a fejét.

A Kaszás biztosítja Saracent a hűségéről, hogy azért van, hogy szolgálja az ősi vámpírt.

Penge visszaadja Rank kezét.

Kiderül, hogy Saracen az ősi legendától fél, azt hiszi, hogy feltámadt és érte jött vissza a vámpírok gyilkosa, a Fényjáró (vagyis Penge ugye).

Penge elindul az alagútban, pont mielőtt a SHIELD katonák odaérnének.

Saracen segítői más ősi vámpírok kutakodásait fedezik fel.

A SHIELD központban Nick Fury éppen letol mindenkit, aki benne volt az akcióban, hogy mégis hogy gondolhatták, amit tettek.

Penge sikeresen elszökik, de nem csak a katonák, de az állítólagos barátai elől is.

A SHIELD kommandó között ott van a viking barbár vámpír (Hrolf) barátunk is az első számból, most kiderül, hogy ő is egyik tagjuk?! Lehoznak a hajóról egy telepatát aki megtalálja Ericet és ráveszi, hogy visszajöjjön közéjük. Bármennyire is kiabálnak a segítői a háttérből Penge annyira „hipnotizálva” van, hogy semmi se hat.

Olaszországban. Először látjuk Damien-t egy tisztavérűt (vámpírnak született nem átváltozott vérszívó) akinek szintén van a társaságában egy ősi vámpír, de ez gyerektestben van, de nem kevésbé erős a rátámadó SHIELD különítményt pusztán telekinézissel megállítja. Az ijedségtől azok elmenekülnek, és éppen a másik ős által életre hívott Kaszás karmai közé.

A japán női páros ismét a hellicarier fedélzetén kémkednek.

Kiderül, hogy az előző rész végén látott farkasember „civilben” az Ezüstszem irányítója, de legalábbis farkasemberek dolgoznak neki.

A japán csajok miután ismét megöltek 1-2 vámpírt a hellicarier fedélzetén végre megtalálják Pengét akit egy tartályban tartanak „hibernálva”.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apengeele.blog.hu/api/trackback/id/tr396280618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása