2015. március 13. 12:00 - doggfather

Kitekintő 26.

kepregenyborze29vh1.jpg

Múlt vasárnap megvolt a Börze, először voltam kinn,mint árus és azt kell mondjam hatalmas élmény volt. korán érkeztünk, hogy legyen jó helyünk már reggel hétkor sorba álltunk, és szó szerint, mert már voltak előttünk vagy húszan. A beengedés nem kezdődött el csak 9-kor addigra gyakorlatilag kockára fagytunk, de csak eltelt az idő. A beléptetés elég körülményes volt, illetve kiderült, hogy lehet foglalni előre asztalt, vagy legalábbis volt akinek ez sikerült. Azért csak szereztünk asztalt, elég jó helyen, mint kiderült és elkezdtünk kipakolni (ketten voltunk egy haverral azért a többesszám).

 image_2_1.jpg

 

Ez a rész meglepően gyorsan ment, és kész is lettek az asztalaink.

image_1_1.jpg

Tíz órakor elindult a roham, és tényleg az volt, délután 15-ig leülni nem volt időnk, szerencsére mondjuk. Jöttek folyamatosan az érdeklődők és a vásárlók is, rengeteg képregényt sikerült eladni, de még így is maradt nem kevés.

11046638_1010688352294077_1218496018422140915_n.jpg

Körbe szaladni, szétnézni szinte időm se volt, kettő körül szaladtam egyet, hogy megvegyem amit terveztem. Meg megnézzem mások pultjait hátha ráakadok valami érdekesre. Vettem is egy hazait.

image_2.jpg

Pótoltam a Kingpin lemaradást, illetve megvettem a frisseket.

image.jpg

És szerencsére találtam két amcsi tpb-t is ami még nem volt meg.

image_1.jpg

 

Fárasztó, de sikeres Börze volt, a végére megegyeztünk, hogy az őszire is megyünk, mert maradt még eladni való.

(bocsi a képek minőségéért nem vagyok egy fényképészzseni finoman szólva se.)

9 komment
2014. március 14. 12:00 - doggfather

Kitekintő 21.

Megvolt a 27. képregénybörze a múlt vasárnap.

 27-kepregenyborze-logo.jpg

Már írtam a legutóbb is, hogy nekem nagyon bejött ez az új hely, sokkal szellősebb, jobban el lehet férni, könnyebb az asztalokat elérni, le lehet ülni ha pihenni kell. Szerencsésen érkeztünk nem volt nagy tömeg, mindent megvettem amit szerettem volna, sőt olyat is ami nem volt betervezve, de erről később. Ez alkalommal is vettem olyat is ami friss megjelenés, olyat is amivel le voltam maradva, vettem amcsit is a magyarok mellett füzete is, meg tpb-t is. Jöjjön egy kis képes beszámoló a friss szerzeményekről.

 

Tovább
Szólj hozzá!
2013. október 25. 12:00 - doggfather

Kitekintő 18.

Megvolt a múlt héten általam is beharangozott 26. képregénybörze, immár másodszor az új helyszínen, Újpest után most Kispesten. Már az első alkalom után kiderült, legalábbis számomra, hogy jó választás volt a váltás, egyrészt a hely is jobb, meg az odajutás is könnyebb. A tömeg a szokásos volt, szerencsére mára azt mondhatjuk, hogy van egy "kemény mag" ami, ha nem is túl nagy, de kitartó, és minden alkalommal ott van. és nem csak az árusok, de vásárlók is. Találkoztam egy két régi cimborával, de pár újat is sikerült megismerni. Hogy miket vettem? Végre amire 20 éve várok az első Marvel Extrás szereplése óta, hogy legyen itthon is Fenegyerek önálló kiadás! Bár nem folytatásos havi, hanem kötetben jött ki, de akkor is megérte. Állítólag nem egyedi darab, szóval jövőre jöhet a második kötet is. Ha nincs meg erre lehet rendelni. Sikerült beszerezni az új kéthavi Pókember számot, illetve egy newgencomics-os kiadványt is újítottam:

PA210002.JPG

Idén már a második évfolyama van a Peter Parker Pókember című kiadványnak is ezt is sikerült átvennem, mint előfizetőnek:

PA210003.JPG

Most egy vallomás jön: hiába Penge a blog főszereplője én őt eddig csak digitálisan olvastam, de most itt volt az ideje, hogy vegyek egy kötetet is, a black & white TPB mellett döntöttem elsőre. A másik pedig az utóbbi évek (de nálam all time) egyik legjobb Rozsomák történetének TPB-je az old man logan-nek.

PA210001.JPG

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása