2015. március 13. 12:00 - doggfather

Kitekintő 26.

kepregenyborze29vh1.jpg

Múlt vasárnap megvolt a Börze, először voltam kinn,mint árus és azt kell mondjam hatalmas élmény volt. korán érkeztünk, hogy legyen jó helyünk már reggel hétkor sorba álltunk, és szó szerint, mert már voltak előttünk vagy húszan. A beengedés nem kezdődött el csak 9-kor addigra gyakorlatilag kockára fagytunk, de csak eltelt az idő. A beléptetés elég körülményes volt, illetve kiderült, hogy lehet foglalni előre asztalt, vagy legalábbis volt akinek ez sikerült. Azért csak szereztünk asztalt, elég jó helyen, mint kiderült és elkezdtünk kipakolni (ketten voltunk egy haverral azért a többesszám).

 image_2_1.jpg

 

Ez a rész meglepően gyorsan ment, és kész is lettek az asztalaink.

image_1_1.jpg

Tíz órakor elindult a roham, és tényleg az volt, délután 15-ig leülni nem volt időnk, szerencsére mondjuk. Jöttek folyamatosan az érdeklődők és a vásárlók is, rengeteg képregényt sikerült eladni, de még így is maradt nem kevés.

11046638_1010688352294077_1218496018422140915_n.jpg

Körbe szaladni, szétnézni szinte időm se volt, kettő körül szaladtam egyet, hogy megvegyem amit terveztem. Meg megnézzem mások pultjait hátha ráakadok valami érdekesre. Vettem is egy hazait.

image_2.jpg

Pótoltam a Kingpin lemaradást, illetve megvettem a frisseket.

image.jpg

És szerencsére találtam két amcsi tpb-t is ami még nem volt meg.

image_1.jpg

 

Fárasztó, de sikeres Börze volt, a végére megegyeztünk, hogy az őszire is megyünk, mert maradt még eladni való.

(bocsi a képek minőségéért nem vagyok egy fényképészzseni finoman szólva se.)

9 komment
2012. október 19. 08:00 - doggfather

Kitekintő 5.

Megvolt múlt vasárnap a képregénybörze, amire hívtam is mindenkit.

Most egy kis élménybeszámolót tartanék, meg megmutatom miket vettem.

A rendezvényen sokkal többen voltak, mint eddig bármikor mikor voltam (és az utolsó 10-15-ön hiánytalanul végig). Sőt, a börze, lehet, kinőtte a helyet, de legalábbis több termet kell nyitni neki legközelebb. Ahogy eddig mindig, most is voltak kiadós újdonságok, és képregényboltok, de magánszemélyek is adták-vették a képregényeket.

Személy szerint lemaradásom volt Walkin Dead-ből és az új kötetet is megvettem, illetve végre vettem egy kötetet a Rocksztár leszek, Mama című strip-gyűjteményből is. Ez utóbbi valami fantasztikus, lessétek meg a blogját annak az első két évada van könyvbe fűzve, de nagyon jó minőségben.

PA150001.JPG

Kingpin Pókemberei volt a másik csokor amit vettem. A "friss" Hihetetlen Pókember (újságosnál kapható) mellett klasszikus történetet (Jean DeWolff halála) és régieket is ad ki Harza Tomi.

PA150002.JPG

Hogy ne csak magyar nyelvűt vegyek 1-2 Vasembert is újítottam.

PA160004.JPG

Igazából annyian voltak, hogy gyorsan elköltöttem a pénzt és már szaladtam is kifele ami nem fordult még elő velem, így mást nem is vettem/néztem, de majd legközelebb.

És ti kedves olvasók?

Ki volt?

Ki mit újított?

19 komment
2012. szeptember 17. 08:00 - doggfather

Penge meg én

Mielőtt elmerülnénk a Pengéről szóló képregényekben egy kis lazításként (mármint nekem lazításként) posztolok egy képet:

netre2.jpg

2009. 12. 10 én Onyx lépett fel Budapesten az A38-onakkor készült ez kép Pengéről (Sticky Fingaz) és rólam. Nagyon „büszke” vagyok erre a képre, autogramom is van tőle, nagyon örülök neki, hogy találkozhattam vele, és láthattam élőben fellépni.

Mivel ez a hét kicsit karcsú lett Penge ügyben, így figyeljétek a szerdát egy Újraközlésért, és a pénteket egy Kitekintőért.

Címkék: sorozat kép
6 komment
süti beállítások módosítása