2014. augusztus 04. 08:00 - doggfather

(MAX) Blade #1

Figyelem! Az alábbi posztban részletesen kerül bemutatásra a (MAX) Blade 1-es száma. A tovább után óvatosan, Spoiler, Spoiler hátán!

 1443321-blade1a.jpg

A 2000-es évek elején a Marvel létrehozott egy kisebb részt a kiadón belül ahol "felnőttesebb" kiadványokat adtak ki ez volt az úgynevezett MAX imprint. A felnőttesebb nálunk 18+, Amerikában az úgynevezett R-rated kategóriát jelenti a mai napig. A képregények esetében ez meztelenség, és véresebb akciókat jelent. Nem ez volt az első ilyen próbálkozása a Marvelnek, a 80-as, illetve 90-es években, ilyen volt az EPIC Comics is. Ilyen Epic-es kalandja volt már Pengének is, sőt már volt is róla szó erre. Volt MAX kiadványa a Megtorlónak, Rozsomáknak, a Fekete Özvegynek, de Luke Cage-nek, vagy Nick Fury-nak is. A vámpíroknak, illetve az ő gyilkosuknak is kézenfekvő, hogy egy ilyen R-es kategóriát kell kapnia, és mivel ekkor debütált a Penge II is (filmről, képregényről erre) logikus volt egy újabb Penge sorozat elindítása a kiadó részéről.

Az új Penge sorozat új számozást is jelent. Ez a széria a Blade: vol 2. számozással indul, a legutóbbi sorozatnál picit megpróbáltam rendbe tenni, hogy hanyadik sorozat is az pontosan. Hogy milyen logika szerint lett ez vol 2. ha csak sima Blade és nem Blade: Vampire hunter, ráadásul a MAX-nál ez az első Blade széria azt el se tudom képzelni. Ez a széria 6 számot ért meg egyébként. A készítőiről a következő héten picit részletesebben, most pedig lássuk az első számot:

Egy lerobbant részében egy lerobbant kocsi mellett egy nő próbál telefonálni, de a mobilja is süket… Egy csapat vámpír támad rá azon nyomban természetesen, és menekülőre kell, fogja. Félelmetes, amolyan fél szörnynek kinéző izzó vörös szemű fenevadak már éppen ráugranának egy sikátorban, mikor valaki nekik esik, és elkezdi egyesével feldarabolni őket. A nő megmentője egy szintén nem emberi kinézetű, szintén világító szemű, bár zöld a szeme, semmint vörös, hatalmas figura. Amint mindenkit megölt, kér egy zsebkendőt letörölgeti a vérüket magáról, és eltűnik a ház tetején.

Váltás. Pengét látjuk, aki igencsak hasonlít a Penge II. filmben megszokott kinézetére, és aki éppen betör egy lakásba, amit már egy hete megfigyel. A lakóit ugyanis éppen letartóztatták, és az éjszakát a hűvösön kell tölteniük. Alighogy azonban becsukják a cellájuk ajtaját, kiderül, hogy nem igazi rendőrök, hanem vámpírok kapták el őket, és már éppen megölnék őket, mikor Penge beront és megöli az összest.

Váltás. Valami zöld plazmaszerű száll fel az első oldalakon feltrancsírozott szörnyből, de nem megy messzire csupán egy közeli házban egy alvó férfiba, aki felébred és az ő szeme kezd zölden világítani…

Váltás. Hajnalhoz közeledve Penge egy ismerőse (Rosa) házába viszi be a szennyesét, úgy tűnik, vannak barátai is. Hozott ajándékot, kiderül, hogy a nő előző férjét vámpírok ölték meg innen az ismertségük. Az ajándék egy régi, ha nem is ősi, de mindenképpen régi vámpírkönyv, illetve a nő segít neki lefordítani, hogy mit kiáltott rá a vámpír az éjszaka mikor megölte őt. Azt ordította vámpírnyelven, hogy „Halál mindenkire Fényjáró.” Penge nem szabadkozik, hogy nem érti a vérszívók beszédét, elmondja, hogy ő a közvetlen kommunikációt szereti, a kardot, és az ezüstöt (kiderül számunkra, hogy az ezüstöt is átvették a filmekből mostanra). Mióta a nő megözvegyült, és mielőtt új kapcsolata lett, egyfajta polgárőrséget végez, és elmondja Pengének, hogy az előző éjjel megtámadtak egy nőt nem mesze egy sikátorban. Mikor Penge elhagyja az otthonukat az emberével meg is beszélik, hogy bár Penge félvámpír neki se ártana némi boldogság, így nem is baj, hogy a megtámadott nő még csinos is.

Penge fel is keresi a lakásában. A nő elmeséli, hogy mi történt vele, elmondja, hogy nem érti mi történhetett, Penge felvilágosítja őt pár szóban, de nem tudja ő se a választ minden kérdésére. Ahogy a beszélgetésnek vége, Penge el is hagyja a nő lakását, kifele menet magát ostorozza, hogy nem kezdhet megint kapcsolatot azután, ami legutóbb is történt.

Váltás. Egy irodaházban két ismeretlen beszélget a lifthez menet. Ahogy bemennek, egy irodába egy testet találnak (azt a férfit, akibe a zöld plazma szállt), amiben kimutatható a vámpírlét egy fajtája, aminek a neve vapor vultur vampyrus röviden v3s. A kanapén fekvő férfi kezd átváltozni olyanná, mint a nőt megmentő teremtmény. Egy szerkezettel „kiszívják” belőle a plazmát és egy injekcióval semlegesítik.

Váltás. Penge egy padon üldögél, mögötte a sötétben felsejlik a nőt megmentő zöld szemű szörny.

Folytatása következik a jövő héten.

Jó ki első rész volt, érződik a rajzokon is, meg a történeten is, hogy próbálják a filmes Pengét összefésülni a képregényes Pengével. A történet kellőképpen elborultnak tűnik ezzel a plazma vámpír kórral.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apengeele.blog.hu/api/trackback/id/tr166515599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása