2012. augusztus 17. 08:00 - doggfather

Kitekintő 1.

Ezen a címen olyan posztok lesznek, általában pénteken, melyek nem elsősorban Pengével foglalkoznak, sőt lehet, hogy olyan is, amiben meg se jelenik Penge még említés szintjén sem. Amolyan „eszembe jutott” bejegyzések lesznek ezek. De az Újraközléssel szemben újak, itt ezen az oldalon először megjelent „eredeti” írások.

Az első rész aktualitása, hogy felkerült a netre egy videó, melyben Joe Carnahan megmutatja, hogy mit csinálna egy Fenegyerek történettel, hogyan képzeli el ő a vásznon. Sajnos a Fox nem volt rá vevő és valószínűleg a Marvel visszakapja a jogokat, hisz októberig nem fog elkezdődni a forgatás. Ez a jelenlegi állás, de addig még változhat.

Hogy egy kicsit ismét Fenegyerekre irányult a figyelem jó alkalom, hogy felidézzük milyen volt az a film, ami viszont elkészült.

Daredevil_poster.JPG

2003-ban a Fox az X-Men sikere után, és még a Fantasztikus Négyes féle fiaskó előtt kihozta a Marvel egy másik hősét, Fenegyereket.

A film rendezője Mark Steven Johnson, akinek ez volt az első és máig a legjobb képregény adaptációja. (az Elektrát felejtenénk, a Szellemlovast megbocsájtjuk, de a Szellemlovas 2-ért nem lehet rá jót mondani.) 78 millióba került, de 179-et hozott a konyhára, így ez hozta a készítőknek a legkevesebb hasznot (X-Men 75-296, F4 100-330), anyagilag érthető, hogy miért nem folytatták a mai napig. De a film minősége ezt nem indokolja véleményem szerint. Ugyanis a forgatókönyv is és a színészek is szépen teljesítenek. A történethez összeollózták a különböző képregények Fenegyerekeit, benne van, mikor Urich megtudja, hogy ki ő (DD #164), Smith mélyen katolikus szuperhőse (DD vol 2. #1-8), Miller féle kegyetlen Célpont, Elektra eredettörténete, és Fenegyerek örök nemezise Vezér is.

Hogy miről szól? Azt valószínű mindeni tudja, Matt Murdock gyerekkorában megmentett egy baleset elől egy öregembert, de ő sajnos áldozatul esett és, megvakult. A szennyező anyag valamilyen „mutációt” váltott ki nála, egyfajta radarösztöne lett, mint a denevéreknek. Felnőttként nappal ügyvéd, éjjel szuperhős, hogy megbosszulja elvesztett apját. A film nem is megy ennél tovább, egy szimpla szuperhős történetet kapunk. Nem lesz a film kiemelkedő, mint a Vasember, vagy a nolan féle Batman. Nincs benne se irónia, mint a Vasemberben, se (akkora) dráma, mint a Batman: Kezdődikben, egyszerű lineáris történetvezetés mégis véleményem szerint a jobban sikerült képregényfilmek közé tartozik. Hogy miért? Főleg a szereplők miatt a forgatókönyv mellett. Ben Affleckről el lehet hinni, hogy szuperhős, szemben Tobey-féle Pókemberről. Meg kell említeni, hogy a „legjobb szuperhős jelenet filmben” az övé, mikor egy bunyó után a zuhany alatt kiköpi egy kivert fogát az valami félelmetesen reális, egészen a Nolan Batman-ig nem készült ilyen, hogy egy hős is megsérülhet. A vakot eljátszani egy látónak sose egyszerű, nem is vagyok benne egészen biztos, hogy neki sikerült. Azok a kis jelenetek, mikor például a pénzeket címlet szerint máshogy hajtja, a tárcájába sokat segítenek elfeledtetni ezt. Fenegyerek világában nagyon fontos a barátja, Foggy Nelson, aki egyben üzlettársa is, és azon kevesek közé tartozik, akik tudják, hogy őz állarcos hős. Jon Favreau (a VASEMBER rendezője) nagyon jól hozza Matt kicsit szerencsétlen, de hűséges segítőt. Ő az, aki a cégüket megpróbálja „mederben” tartani, aki Matt idealizmusát kicsit hűtené, amolyan józanabbik énje. nem csak barátja, de ellenfele is van, mint minden hősnek, kettő is az egyik Célpont: Collin Farrel nagyon jó választás volt, remekül elkapta, és tudta jól megjeleníteni Fenegyerek egyik legnagyobb ellenségét. Pont elkapták a kellő egyensúlyt a képregény és a „reális” ember között. Legjobb jelenete a repülőn Célpont vs. öreglány. A másik ellenfél a Vezér:

250px-Dunkenkingpin.png

Ha Célpont jó választás volt, akkor a Vezér egyenesen tökéletes. Nem tudnék elképzelni senkit, aki jobban tudta, volna Wilson Fisk-et megszemélyesíteni, az, hogy fekete, míg Fisk fehér a képregényben, a színészi játék mellett érdektelen. Nem mellesleg egy igen nagydarab emberről van szó, és ilyet a színészek között nem egyszerű találni.

A stáb közül a fennmaradó két figurával nem voltam megelégedve. Elektra, az egyik, aki egyértelműen a film gyenge pontja, és érthetetlen, hogy miért készült spin-off. Nem elég, hogy nem tud játszani, hogy nem hihetőek a harcjelenetei, de még csak nem is görög, de nem is görögös/latinos. Hogy miért őt választották az a mai napig rejtély számomra. A másik aki Foggy mellet a legjobb barátja, amolyan mentora a képregényekben Matt-nek Ben Urich az újságíró. Vele se vagyok kibékülve. A képregényben komoly újságíró, itt meg amolyan zugfirkásznak tűnik. Nem lehetett mondjuk jól bemutatni, hogy amire a képregényben hosszú idő alatt jön rá, arra elég legyen a film ideje.

Érdekesség 1.: Kevin Smith cameo. Nagyon nagy Fenegyerek rajongó, sőt írt is egy igen komoly, és sikeres Fenegyerek történetet. (a filmben is használnak fel belőle nem egy ötletet)

Érdekesség 2.: Fenegyerek is feltűnik Smith-nél. (Kommentben lehet találgatni, hogy hol)

Érdekesség 3.: Van a filmnek egy rendezői változata is, mely fél órát, és új szereplőt is emel a történetbe, ha nem láttátok, arra keresetek rá, megéri, sokkal Milleresebbé teszi az egész filmet, és az egy Fenegyerek filmnek mindig jó, ha Milleres.

Nem érdekesség, mert természetes, de meg kell említeni, hogy Stan Lee ebben a filmben is feltűnik egy pillanatra. Hogy miért fanyalognak, egyesek e film láttán azt nem tudom megérteni. Szerintem simán 10/8 az egyik legjobb képregényfilm, ami a 2000-es években készült.

(az itthon megjelent Fenegyerek képregényekről is fogok írni)


6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apengeele.blog.hu/api/trackback/id/tr884715647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbbarniii 2012.08.21. 13:01:01

Élvezetes iromány. Remélem, lesz még ilyesfajta kitekintés. :) Az egyetlen dolog, amin fönn akadtam, hogy a Szellemlovas 2-t nem Mark Steven Johnson, hanem Mark Neveldine és Brian Taylor rendezte. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.08.21. 14:08:57

@Barnileonidasz: hoppá, bocsi, hiba, legközelebb figyelek!

Blake / Mitch and Murray 2012.10.11. 02:49:44

Megmondom én!Engem például Farell alakítása borzalmasan idegesített.De olyan szinten,hogy a végére már szenvedtem miatta.Elektra dettó.A Vezér viszont tényleg fasza.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.11. 08:40:30

@CzinkesshyGróf: Célpont a képregényekben se normálisabb, elektra nagy hiba volt, minden szempontból.

Blake / Mitch and Murray 2012.10.11. 11:19:37

@doggfather: Az oké,hogy nem normális,de C F nem tudott ijesztően hülye lenni.Lecsavarsz neki két maflást,oszt takarodik.Nem volt igazán fenyegető.Szerintem. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.10.11. 13:38:45

@CzinkesshyGróf: amit írtam az öreglányos repülős jelenete nekem nagyon bejött. Meg ami a kocsmában történik az is okés.
süti beállítások módosítása