2014. október 20. 08:00 - doggfather

Blade #5

Figyelem! Az alábbi posztban részletesen kerül bemutatásra a Blade 5-ös száma. A tovább után óvatosan, Spoiler, Spoiler hátán!

108581-18117-108514-1-blade.jpg

Ahogy a múlt heti Mikulásos rész is egy régi ígéret megtartása volt, úgy az e heti számról is volt már szó egy nagyon jó gif kapcsán, lessétek meg.

A heti epizódunk egy közös történet Rozsomákkal, ugye a 2006-os év "világrengető" crossover/event-je a Marvelnél a Polgárháború volt (itthon is megjelent, erre lehet megvenni esetleg a két kötetet; 1, 2) és mivel a Marvel fejesei 1-1 ilyen eseményt a végletekig ki szeretnek facsarni (nem csak a Marvel a DC is, nyugalom) nem csak a benne szereplők, de majd az összes kiadványuk így vagy úgy kapcsolódott valamilyen szállal a crossover-hez. Aki egy kicsit is ismer az tudja, hogy nagyon, de naaagyon nem szeretem a crossovereket, mert általában gyengécskék. Illetve kevés van ami igazán jól sikerült. Ha arányokat kellene mondanom, olyan 3-4 rosszabbul sikerültre jut 1-1 elfogadható darab. Igazán ötletes, és jól kivitelezett kevés van a crossoverek több, mint 30 éves történetében.

A Polgárháború egy gyengébb darab véleményem szerint, de, hogy ügyesen csúcsra járatták az biztos. Maga a történet 7 részes, de mielőtt elkezdődött volna volt vagy 5-6 képregény ami az "útról szól" ami a polgárháborúhoz vezetett (Pókember, F4 előzmények). A 7 részes "magtörténet", de a szereplők saját füzeteikben is erről volt szó végig. A végén volt epilógus, igaz csak 2 füzetben (meglepően visszafogottak voltak az alkotók ebben az esetben). Kapcsolódott hozzá egy laza sorozat a "háború áldozatai" címmel és 5 képregénnyel (ez a Penge képregény is ebben szerepel),  illetve egy másik the initiative címmel ami 6 különböző címben futott. Hogy hány füzetet jelent ez összesen azt össze se tudtam számolni, de az biztos, hogy a wikipédia 20+ kötetet(!) gyűjtött össze belőle.

Hogy miért is tartom gyengének? Az első indok az előző bekezdés volt, miszerint nagyon elnyújtották. A történetet ugyanekkor össze lehet foglalni pár mondatban, ha valaki nem ismerné (ha igen azt a bekezdést ugorja át nyugodtan); egy "szuperhősbalesetet" követően az USA kormánya szuperhumán regisztrációs törvényt fogad el aminek értelmében a hősöknek is és a gonoszaknak is regisztráltatniuk kell magukat a hatóságoknál, hogy lajstromba tudják venni milyen szuperképességük van, és azt hogy használják. A szuperhősök két táborra szakadnak, van akik támogatják a törvényt van akik ellenzik, ez a két tábor folyamatosan változik, a tagjaik átgondolják saját szerepüket és átállnak a másik oldalra, de a két főszereplő a törvényt támogató Vasember és az azt ellenző Amerika Kapitány. Mint minden eseménynek ennek is vannak úgynevezett "hozadékai" amik legalábbis egy időre, de felborítják a történet előtti status quo-t. Ennek is vannak ilyen "hajtásai", de azokat már tényleg nem mesélem el, ha valakit érdekel olvassa el a történetet.

A második, hogy a felmerült kérdéseket, miszerint, szabadság, államhatalom, erkölcs, felelősség, igazságosság, emberség, zsarnokság konfliktusai, csak felsorolja egy egy részben, egy egy hős történetében, de nem mer, illetve valószínűleg nem akar állást foglalni, véleményt mondani a szerző.

A harmadik, hogy úgy volt bereklámozva, hogy olyan történik ami még soha, hogy a hősök harcolnak hősök ellen ami egy hatalmas bullshit, hiszen a képregényekben a "jók" rendszeresen megküzdenek egymással valamilyen okból kifolyólag.

Kommentben jöhetnek a crossovereket, általában vagy ezt specifikusan, szeretők véleményei hátha meggyőztök, hogy nem olyan gyenge ez.

E "rövid" bevezető után lássuk Penge, hogy kapcsolódik a Polgárháborúhoz, illetve az abban tevékenyen részt vevő Rozsomákhoz (mondjuk nem nagyon van olyan ahol ő nincs ott).

3 héttel a történetünk kezdete előtt Rozsomák éppen a SHIELD fogságában van, Hill igazgatónő (Bendis Titkos Háborúja óta Nick Fury illegalitásban van ugye) kérdezi ki őt, illetve ő Hillt, ahogy vesszük. Egy rövid vita a szabadságról, hogy megteheti e a kormány amit csinál, majd Logan a bilincsei ellenére kiszabadul és elmenekül a hajóról.

Most. Long Beach, Kalifornia. Penge még mindig menekül a „gyilkosság” miatt, amit New Yorkban elkövetett és már egészen a nyugati partig jutott ahol ismét van feladata, éppen Morbiust az Élő Vámpírt próbálja elfogni, és egyszer és mindenkorra megölni, mikor az közli vele, hogy nem egyedül jött a találkozójukra, illetve, hogy ő regisztrált így állami alkalmazott lett (mint sok más gonosztevő is a Polgárháború során). Egy csapat SHIELD ügynök a segítője, akik nem törődnek azzal, hogy Penge, állítása szerint, se nem szuperhumán se nem szuperhős, hanem egyszerűen csak mellbe lövik őt.

Akkor. Ismét egy pillanatkép Penge múltjából ahol már ő a banda főnők (legutóbb ugye megmentette a főnök csaját a főnöktől így előlépett a ranglétrán) így segítségért is hozzá fordulnak. A segítség pedig igen a profiljába vág, egy emberét állítólag vámpír támadta meg, és bár Penge nem hiszi, hogy bármilyen vámpír is nekiáll, emberekkel verekedni mégis elgondolkozik, hogy utána kell nézni az ügynek. Csak annyit tudott mondani róla, hogy hosszú kabátban és cowboy kalapban volt.

Most. Penge Hill irodájában ébred ahol finom évődés után kiderül, hogy a SHIELD taktikusai szerint az ő ereje és képzettsége megfelelő ahhoz, hogy levadássza a kormánynak Rozsomákot. nem akarja elfogadni a megbízást hiába említik meg neki, hogy tönkretett egy Hellicarriert, hogy el tudják tusolni a „gyilkossági ügyét”, de mikor korlátlan hozzáférést ígérnek a SHIELD forrásaihoz akkor meggondolja magát és elvállalja, hogy levadássza az adamantium „fertőzött” X-Man-t.

Akkor. Nem is kellett sokáig keresgélnie és tényleg vámpírt talált az egyik sikátorban.

Most. Penge behatol Logan lakásába, de nem sokkal előzi meg a tulajdonost sem, aki nehezen viseli, hogy bárki is megzavarja az otthona nyugalmát és miután Eric elmondja, hogy miért jött azonnal egymásnak esnek.

Akkor. Miközben a vámpírral harcol, Penge észreveszi azt az állítólagos vámpírt, akit az embere látott, a cowboy kalapost.

Most. Hiába veszi el Rozsi a kardját, Pengének még mindig marad pisztolya, amivel harcolni tud. A verekedés közben Penge letépi Logan maszkját és azonnal abbahagyja a harcot. Röviden elnézést kér, biztosítja, hogy a SHIELD nem fogja többet zaklatni és elhagyja a lakást.

Hill irodájában kiderül, hogy Penge bárkit szívesen le vadász bárkinek, de Rozsomákot nem fogja zaklatni, Rozsomáknak tartozik.

Akkor. Pengét a vámpír majdnem legyőzi, mikor a a kalapos fickó odalép hozzá és ketten már legyűrik a vérszívót. Ahogy vége a csatának kiderül, hogy a segítség Logan volt és ezért tartozik neki Penge.

Ez a történet hasonlóan a korábbiakhoz megtartotta az „akkor és most” szerkezetet, vagyis a jelenkor történései és az emlékképek váltakoznak az oldalakon, ami nagyon jól áll a sorozatnak magának, és Penge történeteinek is. Úgy viszik előre a szálakat, hogy közben építik a Fényben Járó legendáját, eddig ugyanis nem nagyon figyelt senki oda rá, hogy neki legyen valami épkézláb múltja is (pláne olyan amit be lehet építeni a Marvel világába).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apengeele.blog.hu/api/trackback/id/tr16708253

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása