2012. július 13. 12:43 - doggfather

Első bejegyzés

penge.jpg

1998-ban láttam a Penge című filmet, és nagyon megtetszett, sőt, azonnal újranéztem, ha jól emlékszem kétszer is egymás után. Fogalmam se volt a képregényről, de a vámpírokat nagyon kedveltem. Olvastam Bram Stoker Drakuláját, és Anne Rice Vámpírkrónikáit is. De hogy a vámpírok és a vámpírvadászat ilyen is lehet azt nem gondoltam. Elkezdtem utána olvasni/nézni Pengének, és nagyon megkedveltem, sőt az egyik kedvenc képregényhősöm lett.

2012 júniusában pedig egy blogon (movietank) olvastam egy írást az eddigi három Megtorló filmről, úgy gondoltam Pengéről én is tudnék írni hasonlót, ott sparrow meg is jelentette (köszi, érte), de nem szerettem volna, ha eltűnik a sokadalomban, illetve lenne, még egy két dolog amerre folytatnám ezért született ez a blog.

Ez a blog elsősorban Pengével foglalkozik, de biztos vagyok benne, hogy lesz más témája, cikke is, lehet, hogy még csak nem is a vámpírokról, vagy a képregényekről fog szólni.

Nem akarok mindenáron publikálni, de azért heti egy bejegyzés szerintem lesz.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://apengeele.blog.hu/api/trackback/id/tr844652152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skylos · http://skylos-jott-es-latta.blog.hu 2013.08.13. 13:33:39

Az összes Penge filmet megnéztem, tetszett, de bennem van egy minimális félelem a vámpírokkal szemben. Nem attól félek, hogy mi lesz, ha megharap egy, vagy letépi a fejemet, hanem a tudat aggasztana, hogy Ő nem olyan, mint Én. Nem ember. Ugyan így vagyok a földönkívüliekkel is, nem attól félek, hogy leigázza a bolygót, hanem hogy létezik.
Ha léteznek, ha nem, nekem elegem van belőlük.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.14. 12:14:40

@Skylos: :D az az igazság, hogy ebből a nagy vámpírdivatból már nekem is elegem van...

Skylos · http://skylos-jott-es-latta.blog.hu 2013.08.15. 23:12:42

Pont ez a baj, hogy DIVAT lett belőlük.

jaegtoer 2014.07.15. 15:41:52

@Skylos:

"de bennem van egy minimális félelem a vámpírokkal szemben. Nem attól félek, hogy mi lesz, ha megharap egy, vagy letépi a fejemet, hanem a tudat aggasztana, hogy Ő nem olyan, mint Én. Nem ember. Ugyan így vagyok a földönkívüliekkel is, nem attól félek, hogy leigázza a bolygót, hanem hogy létezik.
Ha léteznek, ha nem, nekem elegem van belőlük. "

én egészen másféle vérszívóktól tartok, a földönkivüliek pedig csak jobbak lehetnek, mint a földiek.

Hazai állapotokat tekintve az alienek és predatorok egészen kedves kis nyáladzók, míg a vámpírok egyenesen emberbarátok, akár szociális munkások is lehetnének, a lelki segély vonal személyzeti gondját is megoldhatnák.
süti beállítások módosítása