2012. szeptember 10. 08:00 - doggfather

Penge tetoválásai

1-blade-II-tattoo-painted-by-me-1024x1020.jpg

Ha valaki kedveli a tetoválásokat, mint én, annak különösen szívet melengető Penge filmbeli megjelenése, hiszen nem is kevés tetoválással rendelkezik. Sőt ahogy a filmekben haladunk előre úgy nő a tetoválása is (külön érdekesség, hogy a sorozatban, mely kronológiailag, elméletileg a Szentháromság után játszódik kisebb/kevesebb tetoválása van, mint előtte). Az első részben a hátán lévő minták csak szolidan kúsznak el a vállán át a mellkasára, és a Szentháromságra már egészen a hasáig leér, és a fején a füle előtt is van tetoválás, ami szintén nem volt az első részben.

A Penge II-ben a Farkasfalka tagjai között is van tetovált nem is egy, és rajtuk is érdekes minták vannak. Itt jelennek meg a tetovált vámpírok, hisz az első részben csak Penge és a familiárisok voltak varrva.

A Szentháromság-ban ugye Penge tetoválása „megnő”, illetve kap varrást Hannibal King, és Whistler lánya is. A vámpírok ebben a részben nem tetováltak, legalábbis nem hangsúlyosan, mint a második részben.

Ami a filmekben csak kúl tribal tetoválás az a sorozatban bandatetkó lesz. Itt is van jelentősége a familiárisok jel-tetoválásának, Penge tetoválását is megemlítik, sőt a készítését is elmesélik, de ezek a Penge tetoválások nem a film tetoválásai, máshogy is néznek ki. nem is olyan jók, vagy művésziek véleményem szerint.


BladeTV-03.jpg

Nem csak Pengének, hanem egyéb film/sorozat szereplőnek is van tetoválása, és Pengével ellentétben jelentenek is valamit (a vámpírok tetoválással jelölik meg a familiárisaikat, hogy más vámpírok ne öljék meg véletlenül se). Nagyon nagy öröm, hogy ebben a világban ilyen kiemelkedő szerepe van a tetoválásoknak. Majdnem mindenszereplőn van valamilyen varrás, Pengén ugye a sajátjai, a familiárison pedig a jelek.

A Marvel Anime: Pengéje a tetoválásban is más, nem szimmetrikus, de tribal tetoválása van, a fejére is felkúszik mindkét oldalon. Hogy a testén mi van, azt nem tudjuk, nem vetkőzik. Ahogy a Pókember animációs sorozatában sem, így azt se tudni, hogy ott van-e tetoválása.

blade2.jpg

Nem szerettem volna most nagyon belemenni a tetoválások elemzésébe, nekem csak tetszenek, meg magam is gyűjtök, de érteni azért nem értek hozzá annyira, hogy részletesebben elemezni merjem, de ezen az oldalon nagyon részletesen foglalkoznak a Penge trilógia tetoválásaival, de csak azzal a sorozat, vagy az animációval már nem. Lehet gyönyörködni, szemezgetni.

4 komment
süti beállítások módosítása