2014. május 12. 08:00 - doggfather

Strange Tales: Blade #1

Figyelem! Az alábbi posztban részletesen kerül bemutatásra a Strange Tales: Blade 1-es száma. A tovább után óvatosan, Spoiler, Spoiler hátán!

1_12.jpg

 

Hat részesre tervezett sorozat aminek csupán 3 része jelent meg. Ez volt Penge második saját sorozata, de a keresztségben a vol. 1. "sorszámozást" kapta, ugyanis az első címe Blade: the vampire hunter volt ugye. A poszt címe kicsit megtévesztő, ugyanis, a képregény hivatalosan a Strange Tales from marvel now: Blade volt a borító szerint, de belül a Blade vol 1. 1. számozásra hallgat. Valamiért a Marvel szerette a sorszámozást, meg a címeket már a kilencvenes években is túlbonyolítani. A sorozat írója a főleg Fekete Párducból ismert Don McGregor, rajzolója pedig Brian Hagen.

Már a borítón látszik, hogy bár a képregénybe Penge képességeit még nem, de a kinézetét és a fegyvereit már átvették a filmből (napszemüveg, bőrdzseki, bumeráng-kés). A múlt heti Chicagós kitérő után visszatérünk a két héttel ezelőtt felvett New Orleans-i szálhoz, legalábbis ez a képregény is ott játszódik.

A történet kezdetén Penge egy csónakban ül New Orleans mocsaraiban, és visszaemlékszik a történetére, ahogy az minden sorozat első számában szokás, ha egy régi szereplő „első” szériájáról van szó. Közben, ahogy evez tovább megtalálja amit keres, egy igencsak klisés régi megfeneklett hajót, ami ha információi nem csalnak egy vámpír búvóhelye.

Váltás. Ezt a feltételezett vámpírt látjuk, amint éppen kisegít egy nőt a kocsijából, aki önként jött vele eddig a pontig, mondván, hogy valami nem szokványos dolgot keres, de most egy pillanatra megijed, hiszen mégiscsak kivitték a városból, egészen pontosan a semmi közepére. Ahogy tiltakozni próbál, kiderül, hogy attól fél csupán, hogy megerőszakolják, de „lovagja” biztosítja, hogy erről szó sincs ezen az éjszakán.

Ahogy a hajó tatjára lépnek, kiderül, hogy azt egy másik vámpír őrzi, aki senkit nem látott még csak közeledni sem. Bevezetik a nőt a hajó belsejébe, mikor az őrre lecsap Penge, és nagyon gyorsan ártalmatlanná is teszi. Ahogy beljebb kerül a hajó kaszinótermében egy csomó szárazra szívott hullát talál, amiből azt a következtetést vonja le, hogy Aldes Yancey (a vámpír) nem „szaporodik” nem készít több vámpírt, csupán az éhségét csillapítja az emberekkel. Ahogy megpillantja, azonnal egy karót hajít felé, és igen szerencsésen a fogait azonnal kiveri vele. Egy másikkal a szárnyait lyukasztja ki, ugyanis a vámpír mikor megtámadják azonnal átváltozott hatalmas denevérré és nekitámadt. Így, hogy fegyvereitől (a fogaitól, és a repüléstől is) megfosztották azonban nem ellenfél Pengének. Rövid úton ki is szegezi a hajókorláthoz, és míg felkel, a nap lemegy, hogy a nőt kiszabadítsa. Mire ismét feljönnek a vámpír már el is égett…

Váltás. Penge a lakásában nézi a tv-t és közben karókat farag, az utolsó vadászata kimerítette a készleteit. Felfigyel egy rendőrre a hírekben, Frank Pembleton gyilkossági csoporthoz tartozó nyomozóra, aki hozzá hasonlóan érdekes elveket vall a bűnösökről. Egyszer csak csengetnek, és egy nő áll az ajtóban, aki a segítségét kéri. Szemantikai vitába keverednek Penge foglalkozásáról, ő magát amolyan nyomozónak tekinti, a nő ragaszkodik a vámpírgyilkoshoz. Végtére is kimondja, hogy segítségre van szüksége.

Sorozatindító első számnak közel tökéletes volt. Akció, hogy tudjuk, hogy mire számítsunk, hogy Penge mire képes, és egy hosszabb szál elindítása is megtörtént, bevezettek új szereplőket is.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://apengeele.blog.hu/api/trackback/id/tr925984883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.