2012. augusztus 17. 08:00 - doggfather

Kitekintő 1.

Ezen a címen olyan posztok lesznek, általában pénteken, melyek nem elsősorban Pengével foglalkoznak, sőt lehet, hogy olyan is, amiben meg se jelenik Penge még említés szintjén sem. Amolyan „eszembe jutott” bejegyzések lesznek ezek. De az Újraközléssel szemben újak, itt ezen az oldalon először megjelent „eredeti” írások.

Az első rész aktualitása, hogy felkerült a netre egy videó, melyben Joe Carnahan megmutatja, hogy mit csinálna egy Fenegyerek történettel, hogyan képzeli el ő a vásznon. Sajnos a Fox nem volt rá vevő és valószínűleg a Marvel visszakapja a jogokat, hisz októberig nem fog elkezdődni a forgatás. Ez a jelenlegi állás, de addig még változhat.

Hogy egy kicsit ismét Fenegyerekre irányult a figyelem jó alkalom, hogy felidézzük milyen volt az a film, ami viszont elkészült.

Tovább
6 komment
2012. augusztus 13. 08:00 - doggfather

Penge: A Sorozat 2. rész

A pilot után nézzük a másik 11 részt. A pilot vége olyan, mint a filmeké, hogy egyfelől megoldja a konfliktust, de gond nélkül lehet folytatni ott ahol befejeződött. Így volt ez a trilógia egymást követő részeinél, és így van a pilot és az azt követő 11 résznél is. Ezt a 11 részt már nem lehet szétvágni, mert bár a 11 rész önállóan is érthető, mindnek van saját története is, de mindvégig halad a történeten egy Aurora Projekt nevű történetszál is. Különböző rendezők készítették az egyes részeket. De ez inkább csak tény, semmint észrevehető a különböző részek között.

joop7ep9djtejeod.jpg

(a képen, Chase, Marcus, Penge, Krista, és Shen)

Egy kicsit összefoglalnám a történetét, és azt, hogy mit tesz hozzá Penge legendájához.

A különböző házaknak van tanácsa, olyasmi, mint az első részben azok a Tisztavérűek, akiket Frost feláldoz, La Magrának. 12 Házat különböztet meg a sorozat ezek közül név szerint említi a Chton-t, Armaya-t, Lychan-t, Sacara-t és Erebus-t. A 12 ház nem minden képviselője lehet benne a tanácsban. Az Armaya házat kizárták, mert Domic a vezetőjük a múltban megpróbálta elpusztítani a többit. Vannak olyanok, akik függetlenek saját elhatározásból (mint a Fehér Herceg) és vannak kitaszítottak (mint a Bad Bloods). A Házak is hierarchikusan épülnek fel, minden Háznak van saját tanácsa, Konklávénak hívják, a Ház Tisztavérűi gyűlnek össze évenként legalább egyszer (Chton Háznak 6 ilyen Tisztavérű vezetője van). A Házakon belüli alá fölé rendeltség mellett a Házak egymáshoz képest is hierarchializálódnak, jelenleg a Chton Ház a legerősebb. Marcus ezt akarja véglegesíteni.

Marcus megtalálja az ellenszert a fokhagymára, ezüstre, napfényre. Legalábbis a felszínen, igazából egy vírust (Aurora) csinálnak, ami csak a Tisztavérűeket öli meg. A vámpírok vezetői a Tisztavérűek, akiket átváltoztattak csak azok mindig alsóbbrendűek maradnak, ez ellen akar harcolni Marcus.

Vámpírhamu az új drog az utcákon, rövid ideig vámpírerőt ad és szomjúságot.

A Sorozat 3-4 szálon vezet keresztül.

A Marcus próbálja a gyengeségüket megszüntetni, közben hatalmat szerezni a 12 házon.

Penge mindkettőt meg akarja akadályozni.

A Pilot rész rendőréből vámpír lesz és őrá is vissza visszatérnek. Egy FBI nyomozó kutat utána.

Behozzák az utcai bandát (Bad Blood) ahol Penge a gyerekkorát töltötte, ahol a tetoválásokat is kapta. Egy banda befogadta, miután az apja meghalt, ő meg átváltoztatta őket (ha nem szívja ki teljesen a vámpír az áldozatát, akkor lesz abból is vámpír, ha megteszi, meghal az áldozat). Egy Ház sem fogadta be őket, sőt vadásznak rájuk, mert Penge csinált belőlük vámpírt. Így bosszút akarnak állni Pengén. Rajtuk keresztül ismerjük meg Penge múltját.

7ik részben Whistler is benne van visszaemlékezésben. És Penge töri el a lábát azért lesz sánta a filmekben.

A sorozatot leginkább a Hegylakó sorozathoz lehet hasonlítani, ott is ügyesen építették a halhatatlanok legendáját, de azon is látszik, hogy tv sorozat, nem mozifilm. Itt ugyanúgy. Kevesebb pénzből készült, a harcjelenetek nem olyan jók, mint a filmben, a díszletek sokkal hétköznapibbak, de gazdagítja, a Penge legendáját kihasználja azokat a részeket, amiket a mozifilmek érthető okokból hagynak a történetekben.

A sorozat végén még nem volt egyértelmű, hogy nem lesz folytatás, ezért úgy van vége, hogy kellene egy második évad, de nem készült el.

10/7-et mindenképpen ér nálam a sorozat, és azt nem értem, hogy ma mikor a vámpíros sorozatoknak, filmeknek reneszánsza van (Vámpírnaplók, true blood, alkonyat, underworld) hogy nem vette meg még itthon senki ezt a sorozatot?

Címkék: sorozat
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása