2012. augusztus 06. 08:00 - doggfather

Penge: A Sorozat 1. rész

blade_the_series_s.jpg

Mivel a pilot másfél órás tévéfilm önállóan is megállja a helyét, és ezután jön 11x40 perces rész így a sorozatot 2 posztban fogom bemutatni, elemezni, mert egy posztban nagyon hosszú lenne.

A Spike Tv 2006-ban visszavitte Pengét a filmbeli szülővárosába, Detroitba, miután biztos lett, hogy a Showtime nem fogja megcsinálni a Penge: A Vámpírvadász sorozatot Wesley Snipes-al, mint azt tervezték. Az újonnan alakult csatornának ez volt az első saját gyártású sorozata, ami néhol meg is látszik rajta. Pozitívum, hogy a pilot és a záró epizód írójának sikerült a filmek íróját David S Goyert megnyerni. Egy közel két órás pilot epizód után még 11 részt készítettek el.

Miután kiderült, hogy nem Wesley lesz Penge, komoly fejtörést okozott, hogy ki játssza el a Fényjárót, és a végén Sticky Fingaz-ra esett a választás.

blade-the-series 1.jpg


Nekem ő személy szerint, mint zenész nagyon nagy kedvencem, és láttam is majd minden filmjét, hiszen 1993 óta filmekben is játszik a zene mellett. Nagyon nehéz róla objektíven nyilatkozni, főleg úgy, hogy tudjuk, hogy Snipes a Penge nála jobban, hitelesebben senki nem tudná eljátszani a mai napig a harcművész, kardforgató fél vámpírt.

Így ami a filmek ereje a harci jelenetek ebben a sorozatban érezhetően halványabbak, mégis azt kell, mondjam, hogy nem volt rossz választás Sticky a főszerepre. (vagy fogalmazzunk úgy, hogy ő volt a leginkább hasonlító, legkisebb rossz)

A Pilot elméletileg ott veszi fel a történetet ahol a Szentháromságnak vége volt.

Egy Iraki veterán, Krista Starr hazatér, de kiderül, hogy az ikertestvérét rejtélyes körülmények között ölték meg. Elkezd a saját szakállára nyomozni, és kiderül, hogy fivére Marcus Van Sciver familiárisa (azok az emberek, akik egy vámpír személyes szolgái). Marcus pedig egy igen fontos, kiemelkedő tagja a Chthon háznak (a sorozatban ismét amolyan nemesi házak vannak a vámpírok között, mint a Penge II filmben és Marcus családja Detroiti, összesen 12 Ház van, lásd a második részt a Penge Sorozatról). Marcus vámpírt csinál belőle, Penge meggyógyítja az első filmben létrehozott retrovírussal és együtt harcolnak Marcus ellen.

A Pilot epizód egyfelől hangulatilag elkapja a trilógiát, másfelől jól nyit a tv felé. Sikeresen folytatja a trilógiát, használja a már ott kialakított legendarészeket, és azt gazdagítja is. A Szentháromság biológiai vírusáról mondjuk, igencsak megfeledkeznek, hogy nem irtott ki mégse minden vámpírt az nem derül ki. 10/7-re értékelném a Pilotot, de magát a sorozatot is.

Címkék: sorozat
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása